A tökéletes esküvő

A hétvégén voltunk a kollégám esküvőjén párommal, és hihetetlen gasztronómiai élményben volt részünk! Már akkor levettek minket a lábunkról, amikor megérkeztünk: a chef személyesen köszöntött minket és nagy mosoly kíséretében ő maga szeletelte a hónapokig érlelt pármai sonkát, aminek már messziről éreztük az illatát! Lehetett hozzá mozzarella sajtot, baugette-et, olivabogyót kérni, na és persze pezsgőt vagy prosecco-t, alig bírtunk dönteni! Később a vacsora során is elkápráztattak mindenkit: az előétel lazac volt, olyan kapros-citromos mártással, amihez foghatót még életemben nem kóstoltam! A leves is olasz ízeket idézett, a paradicsomleves mellé kaptunk sajtot, hát én annyira imádom a sajtot, alig bírtam megállni, hogy repetázzak! De tudtam, hogy nyílik a svédasztal, ahol volt rizottó, tészták, isteni sültek, mártások, a desszertekről nem is beszélve: tiramisu, profiterrol és friss vágott gyümölcsök. Miután rendesen teleettem magam, legszívesebben lefeküdtem volna aludni… Még jó, hogy ott volt valaki, aki ezt nem hagyta!

Ugyanis az ételeknél már csak a ceremóniamester volt jobb! Egyből szimpatikus volt, mert köszöntött minden vendéget és röviden elmondta a programelemeket, hogy mindenkinek tiszta legyen, mikor mi fog történni. Én még sosem láttam, és nem is gondoltam arra, hogy nők is lehetnek ceremóniamesterek, de Kata megmutatta nekünk, hogy talán még a férfiaknál is jobban csinálják – ő legalább is! Nem csak a külseje vagány a rövid színes hajával, de a dumája is eszméletlen, és látszott, hogy minden részletre vigyáz, a szemem sarkából láttam, hogy mindig figyelte a történéseket. Ügyelt arra, hogy a bevonulás rendben menjen, és amint vége lett a szertartásnak, kialakított sort a gratulációhoz, utána pedig levezényelte a teljes násznépes és kiscsoportos fotózkodást. Mi nem annyira szeretjük, ha fotóznak minket, de Kata mindenkit bátorított és viccelődött, így meghozta a kedvünk.

Na és a vacsora végéhez visszatérve, amikor mindenki kajakómában volt teljesen, Kata ismét hozzánk szólt, és arra kért, vegyük magunkhoz, azt a két színes kártyát, ami a poharunk mellett volt kezdettől fogva, mint kiderült, az egyik szín a feleséget, a másik a férjet szimbolizálta. Aztán pedig arra, hogy mindannyian álljunk fel! Persze mindenki hőbörgött kicsit, de hát amikor az egész násznépet felállítja a pár kedvéért valaki, akkor senki nem marad ülve! Még Rebeka kolléganőm nagymamája is felállt, pedig járni is alig bír, de azt mondta, nem akar kimaradni a mókából! Miután felálltunk, Kata kérdéseket tett fel Rebekáról és a férjéről, hogy melyikükre igaz egy-egy állítás, pl. ki a féltékenyebb, ki tölt több időt a fürdőszobában, ki szeretne több gyereket – és aki rossz kártyát emelet az égbe közülünk, az leült. Ez a játék nem csak azért volt szuper, mert megmozgatta a násznépet, és jó hangulatot teremtett, hanem mert kicsit jobban megismertük a párt. Nagyon vicces, hogy Rebeka tesója és a férje apja mellett én lettem a harmadik győztes, úgyhogy én is kaptam kis üveg pezsgőt – olasz márkájút, természetesen! Rebeka mesélte, hogy ezt a játékot a ceremóniamesterük javasolta, hát nagyon jól tették, hogy megfogadták a tanácsát! Ezt követően, ha már úgyis mindenki átmozgatta a testét, jöhetett a nyitótánc. Az ifjú pár lazára vette a figurát, nem készült koreográfiával, csak lassúztak egyet összeölelkezve, aztán egy ponton a DJ lekeverte a zenét és betette a Dancing Quennt – egyből megtelt a táncparkett! Szerencsére a DJ is szuper volt, komolyan, így belegondolva, ilyen sokat még nem táncoltunk esküvőn! Voltak a magyar kedvenceim a tini koromból, és mostani slágerek is, a menyasszonytánc alatt pedig mulatós, hát ott teljesen megőrült a násznép – velem az élen! A torta a menyasszonytánc előtt érkezett, és Kata ekkor is feldobta a hangulatot, pedig nekem az volt az eddigi tapasztalatom, hogy ilyenkor leül a buli. De Kata nem engedte, arra kérte a párt, hogy csókolózzanak, amíg a tűzijátékok égnek, és szeljék fel az első szeletet, majd etessék meg egymást – azzal mutatva meg a szeretetüket egymásnak, hogy milyen nagyot harapnak a tortából. Rebeka férje annyira vicces volt, konkrétan beledugta az arcát a tányérba, és egy teljes szeletet beburkolt, mindenki nevetett! Az est végén még egyszer meg lettünk mozgatva, pedig látszott, hogy sokan már csak arra várnak, hogy visszajöjjön a pár az átöltözésből a pár és elköszönve tőlük leléphessenek. De a menyasszonytánc után Kata azt kérte tőlünk, hogy álljunk sorfalat és kiosztott csillagszórót, s amikor a pár készen állt, meggyújtottuk őket, és a csillagszórók fénye közt vonultak vissza a tánctérre, új asszonyként és új emberként! Ezt követően nem volt senkinek szíve és kedve elbúcsúzni, úgyhogy mi is végül csak 2 óra után indultunk el. Addig még kihozták az éjféli menüt, ami a welcome falatokhoz hasonlóan isteni volt, de már nem igazán fért belénk, és sajnos nem olyan lagzi volt, ahol jól megpakolnak kajával és sütivel távozáskor. De nem bántuk, mert így is rendkívüli élmény volt hihetetlen gasztronómiai élménnyel, szuper talpalávalókkal és egy szórakoztató, fiatalos, laza női ceremóniamesterrel! Rebekának írtam másnap, hogy megköszönjem a meghívást, és gratuláljak, hogy a legszuperebb esküvőjük volt, és azt írta vissza, hogy ők is így érzik, és jól esik nekik a megerősítés, Katát pedig nagyon jó szívvel ajánlják, úgyhogy meg is van, hogy nekünk ki lesz a ceremóniamesterünk!