Babák a földön és a levegőben

Minden túlzás nélkül állíthatom, hogy imádok repülni. A kedvenc közlekedési formám (lenne), ha nem lenne ilyen környezetszennyező. Viszont számomra a legbiztonságosabb, sosem vagyok olyan nyugodt, mint a repülésnél. Egy dolog van, amit nem szeretek, az pedig a repülős menük úgy általában – inkább a reptéren szoktam enni valamit. A másik, ami régen zavart, az a repülőn lévő babák, de amióta anya vagyok, ez megváltozott.

Ma már olyan dolgok töltik ki a napjaimat, mint a hozzátáplálás, a baba kúszás és hasonlók – ez utóbbival kapcsolatban pedig érdekes bejegyzést olvastam a minap a mosolykulcs.hu oldalon. Rákerestem ugyanis, vajon megfelelően fejlődik-e a gyermekem baba kúszás terén, és pont egy olyan blogcikkre bukkantam, ami tévhiteket segít eloszlatni. Közben felfedeztem, hogy ez nemcsak egy informatív oldal, hanem egy olyan központ online felülete, ahol mindenféle fejlesztéssel foglalkoznak, ami a babákhoz, tipegőkhöz, kisgyermekekhez és nagyobb gyermekekhez köthető. A baba kúszásával kapcsolatos fejlesztés csak egy a sok lehetőség közül. Így akár pszichológiai, akár korai mozgás- vagy beszédfejlesztési segítséget keresünk gyermekünknek, érdemes feltérképezni a Mosolykulcs központ nyújtotta szolgáltatásokat. Jól meg is jegyzem magamnak az elérhetőségeiket, mert minden helyzetre érdemes felkészülni. Akár a gyermek szenzorossága vagy autizmus esetén is kereshetjük csapatukat. Ráadásul nemcsak vizsgálatok és terápiás kezelések sora érhető el náluk, hanem még táborokat is szoktak szervezni.