Egy életre elvette a kedvem a repüléstől a kényelmetlen alvás

Nagyon szeretek utazni, és eddig még sosem jelentett problémát, ha repülőre kellett szállni. Pedig túl vagyok már jó néhány Európán belüli repülésen.

Emlékszem, az egyik barátom annyira izgult élete első felszállása előtt, hogy majdnem bepánikolt. Egy másik pedig konkrétan fizikailag is rosszul érezte magát.

Mivel én már többször is repültem, de velem még sosem fordult elő semmi ilyesmi, meg voltam győződve róla, hogy innentől kezdve már soha semmilyen panaszom nem lesz a repülőutak során. Ezért is voltam nagyon magabiztos, amikor végre megengedhettem magamnak egy drága amerikai körutazást. Már maga az odaút is több, mint 24 óra volt, amit a gépen, illetve egy átszálló repülőtéren kellett eltölteni. Utána pedig az egyes államok között is voltak rövidebb repülőutak, amiket meg kellett tenni. Többnyire éjszaka, mert akkor már úgyis a szállásán tartózkodna az ember, aludni pedig a repülőn is lehet… gondoltam én optimistán! Már az első nap megfájdult a hátam a kényelmetlen üléstől, és olyan kialvatlan lettem, hogy már a második napon honvágyam lett.

Hazaérve nem vágytam másra, csak végre egy jó kiadós alvásra. Az egyik ismerősöm átküldött nekem egy linket a közösségi médiában: https://szenza.hu/franciaagyak-gerincvedo-zonaval. Miután elmeséltem neki, hogy hogy jártam, és hozzátettem, hogy most egy darabig nem akarok menni sehova, sokkal jobban elkezdtem értékelni a kényelmes alvást itthon, megemlítette, hogy ők nemrég a szenza.hu oldalról rendeltek új bútorokat.

A https://szenza.hu/franciaagyak-gerincvedo-zonaval linkre kattintva találok is egy listát, ahol megtekinthetem a cég kínálatát minőségi franciaágyakból. Sajnos tisztában vagyok vele, hogy ha nem cserélem le a régit, akkor egy idő után az is ugyanolyan kényelmetlenné fog válni, mint a repülőgép ülése. Ez pedig nekem egyáltalán nem hiányzott!

Persze ezt is, mint minden mást, az ember többnyire a szoros időbeosztására fogja. Még az élelmiszerboltba sem tudom, hogy mikor tudok elmenni, nemhogy a bútorboltba! Sokszor mikor kiindulnék a házból, már ott tartunk, hogy este 10 óra lenne, akkor pedig már nem igazán találni olyan üzletet, amelyik nyitva van. A szenza.hu-nak pontosan ez az előnye! Bár itt is van nyitvatartási idő – mivel mégiscsak van a cégnek egy fizikailag is létező bútorüzlete, és az ügyfélszolgálatosok is meghatározott munkaidőben dolgoznak, a mi nézelődésünkre ez nincs hatással.

A szenza.hu webáruház ugyanis a nap 24 órájában megtekinthető, és ha nem ragaszkodunk hozzá, hogy személyesen is szemlézzük az adott terméket, mielőtt az otthonunkba kerül, akkor akár az egész vásárlási folyamatot is véghez tudjuk vinni online. A kiszállítás miatt ne aggódjunk, a profi szakemberek, akikre ez rá lesz bízva, bárhova meg tudják azt oldani.

Persze joggal merül fel a kérdés, hogy miért online vásároljunk bútort, amikor régen ezt még elképzelni is nehéz volt. Régebben az volt a gyakoribb, hogy valaki bement egy üzletbe, meglátott valamit, és szerette volna hazavinni. A szenza.hu üzletébe természetesen ilyen ügyfelek is be szoktak térni. A probléma sok háztartásban inkább az, hogy nincs idő véggigondolni, hogy mikor mit lenne érdemes lecserélni, mert örülünk, ha fáradtan végre hazaesünk a munkából és le tudunk dőlni az ütött-kopott régi kanapéra a tévé elé. Közben pedig az okostelefonunkat nyomkodjuk. Ebbe pedig talán érdemes belevinni némi erőfeszítést, hogy az új kanapénkat megtalálva fokozzuk kényelemérzetünket még mielőtt úgy éreznénk, hogy egész nap egy repülőgépen ülünk…