Hamburgerezés közben ismertem meg ezt a történetet

Szeretek enni, és ezzel nincs is semmi baj!

Mikor valamilyen gasztronómiai rendezvényre kerül sor a közelben, akkor egészen biztosan elmegyünk oda a barátaimmal, hogy egy közös program keretin belül kipróbálhassuk a legfinomabb ízeket.

Ilyenkor rendre úgy telik el a napunk, hogy több ezer kalóriányi finomságot tömünk magunkba, amit aztán később kicsit megbánunk, de mivel mindenki sokat sportol közülünk, így az annyira nem jelent nagy problémát.

Persze mikor falatozunk, sokszor érdekes témákról is beszélgetünk. Egy barátom például hamburgerezés közben mesélte el az új vállalkozásának történetét, amit mindenki nagy érdeklődéssel hallgatott végig.

A barátomat nem úgy ismertem meg, mint egy vállalkozó típust, de elmesélte, hogy talált egy szolgáltatót, akik eszméletlen nagy segítséget adtak a számára ahhoz, hogy elindítsa a cégét.

Akikről szó van, az a szekhelycentrum.hu. Ők minden segítséget megadnak ahhoz, hogy valaki céget alapítson, vagy székhelyszolgáltatást vegyen igénybe.

A székhelyszolgáltatás árak hihetetlenül kedvezők náluk, és sokkal olcsóbban kijövünk így, mintha irodát vennénk ki erre a célra. Gyakorlatilag olyan komoly költségeket spórolhatunk így meg, hogy az is vállalkozásba kezdhet, akinek szerényebbek az anyagi lehetőségei.

A barátom elmesélte, hogy már az első telefonos beszélgetésük során érezte, hogy a lehető legjobb csapatot választotta ki céljainak elérésben.

Nem csak a székhelyszolgáltatást kérte tőlük, de a cégalapításban is kihasználta azokat a lehetőségeket, melyeket a szolgáltató nyújtott.

Elmesélte, hogy a cégalapítás során minden olyan gyorsan történt, amire álmaiban sem mert volna gondolni. Ez persze annak köszönhető, hogy a Székhelycentrumnál igazi profik dolgoznak, akik pontosan tisztában vannak azzal, miként is kell egy ilyen folyamatot levezényelni.

Miután a barátom látta, hogy a székhelyszolgáltatás árak mennyire kedvezőek, úgy döntött, ezt is igényli. Ennek köszönhetően számtalan adminisztratív teendőtől megszabadult, hiszen azokat mind elintézik helyette. Ilyen például a cégtábla szabályos, közterületről is jól látható módon történő, kihelyezése.

Ez persze még nem minden, ha a székhelyszolgáltatás előnyeiről beszélünk. Ha jobban érdekel a téma, akkor javaslom, hogy látogass fel a weboldalukra! Itt minden szükséges információt megtalálsz majd!